ugrás a Magyar Muhely Alapítvány oldalára
GalériaA teljes galéria megtekintéséhez kattintson ide!
Bejelentkezés



Bemutatkozás

 


Bemutatkozás:

A gimnáziumi képzést az általános iskola után két évvel 2001-ben sikerült beindítani.

A cél az volt, hogy megakadályozzuk a tehetséges fiatalok elkallódását, hogy a nálunk tanuló diákok ökumenikus keresztény nevelésben részesüljenek életük e sorsdöntő éveiben.

Egy olyan iskolát szeretnénk, ahol családias légkör uralkodik, nem veszik el a személy és a tehetség. Ennek fő biztosítása az, hogy osztályaink alacsony létszámúak, 15 fő körüliek. A felvehető maximális létszám évfolyamonként 20 fő. A tanárok, az osztályfőnökök így személyesebb kapcsolatba kerülnek a diákokkal, ismerik családjaikat, a jobban tudnak foglalkozni velük. Előbb észreveszik, ha van esetleg valamilyen probléma. Egy ilyen közösségben a diákok is jobban érzik magukat tapasztalataink szerint.

A keresztény nevelés mellett a nemzeti értékekre és a hagyomány tiszteletre fektetünk nagy hangsúlyt.

 

Tagintézményeink:

Immáron két tagintézményünk is működik, az egyik Visnyeszéplakon, amelyről ITT kaphatnak bővebb információt, a másik Biatorbágyon a Czuczor Gergely Általános Iskola, melyről pedig ITT tájékozódhatnak.

 

Tantárgyak:

A gimnáziumunk alapvetően általános tantervű, de az ismert tantárgyak mellett vannak helyi sajátosságok:

A közösségi órákon az erkölcsi nevelés, környezettan órákon Földünk szeretete, megismerése és védelme a fő cél.

Kiemelt óraszámban tanulnak diákjaink informatikát, ebből alapfokú számítógép-kezelői OKJ-s vizsgát is szerezhetnek.

 

Nyelvi előkészítő évfolyam

Egy szakma vagy egy későbbi diploma mellett az alapos nyelvtudás az, amely segíti tanulóink későbbi érvényesülését az alapot adó érettségi vizsga letételén kívül.

Ezért indítottuk el az angol nyelvi előkészítő tanfolyamot, s bővítettük 5 évfolyamosra a most gimnáziumba lépő diákok képzését.

Az idegen nyelvek tanítása magasabb évfolyamokon is kiemelt óraszámban zajlik, angolt heti 4 órában, míg a németet heti 2 órában tanítunk. Emellett még választhatnak természetesen nyelvi fakultációt is.

Így nem csak felsőoktatást választók de az érettségi után szakmát tanulók is jól használható ismereteket szereznek.

Azokat is várjuk iskolánkba, akik az érettségi után valamilyen más intézmény szakmai képzésében vesznek részt, de fontosnak tartják az érettségit, s az e mögött meglévő általános műveltséget is.

Diákjainkat más szabadidős lehetőségek is várják.

Legfontosabbak a jó hangulatú iskolai rendezvények, a kirándulások, a diáksportkör.

Ezek mellett lehetőség van hangszeres zenetanulásra a Harmónia Művészeti iskolával együttműködés eredményeképpen.

 

A lovaskollégium jellemzői:

- a tanulók elhelyezése a Kisbábolna Lovas Klubban történik, ahol kiemelkedő lovasélet zajlik

- kiváló nyelvtanulási lehetőség: októbertől áprilisig a kollégiumi kisközösséghez a szintén lovagolni tanuló és angolul kiválóan beszélő norvég diákok csatlakoznak

- együttműködési megállapodás keretében beiskolázási lehetőség lovastúra-vezető és lótató- lótenyésztő szakmákra, szakiskolai képzésre

 

A Népfőiskolánk rendszeresen szervez előadásokat diákjaink számára is történelmi, néprajzi, vallási témákban.

 

Felvételi eljárás:

A felvételi eljárás iskolánkban a hatályos rendeleteknek megfelelően történik felvételi vizsgát nem tartunk.

A felvételi kérelmek elbírálása az általános iskola által közölt érdemjegyek és a felvételi elbeszélgetés alapján történik, melyhez kézzel írott önéletrajz és ellenőrző könyv szükséges.

Így már az első legfontosabb döntésünket a tanulókról nem csak számok alapján, hanem egy személyes benyomás alapján tudjuk meghozni.

Eddigi tapasztalataink alapján diákjaink túlnyomó része a felsőoktatásban tanul tovább.

Diákjaink sikerében a fakultációk is segítenek, ahol kis létszámban szinte „magán tanári „odafigyelés jut egy-egy tanulóra.

Talán ezért is látogatnak vissza hozzánk a végzősök időről-időre.

Örülünk annak, hogy az érdeklődés egyre nő intézményünk iránt, s ha további kérdésük van, kérem, keressenek meg bennünket személyesen vagy telefonon.

 
oldal tetejére