Erdélyi tapasztalatcsere

 

"Tapasztalatcsere a Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány és a csíksomlyói Csibészek Alapítvány fiataljai között"

Alapítványunk, a Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány a 2017. július 27-én kelt BGA/6772/4/2017-es számú támogatási szerződésnek köszönhetően 2.500.000 Ft, azaz kettőmillió-ötszázezer forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által. E szerződés szerinti projekt megvalósítási időszaka 2017. június 1. és 2017. december 31. között zajlott. A projekt keretében Alapítványunknak lehetősége nyílt 3 erdélyi út megszervezésére és lebonyolítására, illetőleg egy kisebb fényképes kiadvány füzet elkészítésére, mely bemutatja a Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány és a csíksomlyói Csibészek Alapítvány sokéves kapcsolatát, együttműködéseit. Az utazásoknak köszönhetően a két alapítvány holdudvarához tartozó fiatalok ismerhették meg egymást és egymás élethelyzeteit. Milyen is „Anyaországi” és „Határon túli” magyarnak lenni. Az utazások résztvevői elsősorban gimnazista, egyetemista korosztályú fiatalok és idősebb kísérőik. Az utazók létszámát befolyásolta az Alapítvány két kisbuszának befogadóképessége és a költségvetés ésszerű elosztása egyaránt. Az első és legnagyobb méretű utat 2017. július 30. – augusztus 5-ig tartottuk. Ezen az úton összesen 10 fő vett részt. Az utazás tematikáját tekintve megosztott volt, az első két napban Torockó és környékével ismerkedhettek meg a részvevők, majd egy erőpróba keretében a Székelykő hegyet is meghódították. Tovább haladva, következő szálláshelyünk Csíkszeredában a Csibészek Alapítvány központjában volt. Innen csillagszerűen bejártuk a Szent Anna-tó és Nyerges tető környékét, illetve a Békás-szorost, valamint időt szakított a csoport magának Csíkszeredának nevezetességeinek, illetve a Kis Somlyó hegy megismerésének is. A testvér alapítványnál töltött idő alatt a gondozásukban lévő fiatalokkal ismerkedhettek az utazás résztvevői. Legtávolabbi úti célunktól visszafelé haladva utolsó szálláshelyünk Korondon volt, ahol a fazekasság neves képviselőivel ismerkedhettek meg a résztvevők, majd pedig a parajdi sóbánya mélyére látogattunk el. Végül augusztus 5-én sikeresen és élményekkel teli érkezett haza csoportunk. A következő két út során kisebb létszámban 6, illetve 5 főt sikerült elvinni Erdélyországba. Az utak tematikája lényegében megegyezett, 5 napot tölthettünk közösen mindkét csoporttal, az első két éjszakát Kalotaszentkirályon töltöttük, és ismerkedtünk Kalotaszeg értékeivel és történelmével, természeti szépségeivel. Az időjárás okán egyik alkalommal sem sikerült a hegyek közé tervezett túrát megtennünk. Harmadik napon, mikor utunkat ismét Csíkszereda felé vettük, még a Tordai hasadék monumentális ormai előtt is tisztelegtünk. A megérkezést követően Csíksomlyó és Csíkszerda nevezetességeit tekintettük meg, és az utolsó ott eltöltött nap során kirándultunk a Gyimesekben az ezer éves határ felé. Majd 5-dik napon hazaindultunk. A második útra 2017. 09. 20. – 09.25-ig került sor, míg a harmadik és egyben utolsó útra 2017. 11. 04. 09. között. Összességében értékelve a három utazást, mindegyik kivétel nélkül sikeresnek mondható a visszajelzések alapján. A résztvevők átlátható képet kaptak az erdélyi magyarság kulturális, természeti és gazdasági értékeiről. Több, azóta is élő személyes kapcsolatot sikerült ezeken az utakon megkötni, így a kapcsolatteremtés is megvalósulhatott. A résztvevők többsége jelezte felénk, hogy ha teheti, magán utazás keretében mindenképpen visszalátogat Erdélyországba.